Szóval az úgy történt, hogy felhívott az asszony pár napja, hogy el kéne menni Velencébe. Gondoltam miért is ne, amúgy is régen ültem már fél napot buszon, egy hónapja se, tehát már-már kezdett hiányozni. A program elég rövidnek, de annál fárasztóbbnak ígérkezett. Egy 8-9 órás buszút után kb. 10 óra városnézés és újra fél nap zötykölődés hazafelé. Száundz vánderful. Este kicsattogtunk békávéval a Szépművészeti mellé, ahol szokás szerint már egy halom ember bolyongott a jelöletlen buszok között tanácstalanul. Csodálom amúgy, hogy a buszsofőrök nem kapnak idegösszeroppanást, amikor a hetvenharmadik hülye kopogtat be, hogy elnézéstezabuszmegyvelenébe?! Nekünk több eszünk volt, elolvastuk az ímélt, amit az utazási iroda küldött és amiben az állt, hogy a 43-as buszra lettünk beosztva. Meg is érkezett az említett közlekedési eszköz vacak 20 perc késéssel és a busz száma is jól láthatóan ki volt írva a szélvédő mögé helyezett kézzel írt A4-es papírra. Nem mondom, hogy ezt nehéz lett volna kiszúrni, de szemüveges utasok nem voltak velünk az úton. Ők még most is keresik a buszt.

Az utazás kellemesen eseménytelen volt, ezúttal szerencsére nem ázott be a busz, a szél se süvített az utastérben és mivel nem Franciaországból utaztunk hazafelé, 40 tonna szuvenír büdös sajt sem volt az embereknél, úgyhogy az egész trippet megúsztuk egy közepesen átható láb- és emberszaggal. Ja és nem is hányt senki. Még én sem.

Természetesen járt a buszhoz egy idegenvezető is, akiről hamar kiderült, hogy nem langyi, mert az előző úton egy fiúka közölte vele, hogy nagyon jó az illata és ezért hazafelé megpróbált nagyon büdös lenni. Mondjuk itt még nem adtam volna 100%-ra, hogy igaz a sztori, többek között a szűk naci, másfél kiló arany smukk és az enyhén affektáló hanghordozás árnyékában. Meg hát, tényleg jó illata volt. Na meg jó előre közölte, hogy ha valami nem tetszik nyugodtan szóljunk, de ne toljuk túl, mert nemrég egy figura ki akarta rúgatni és csúnyán meglepődött, amikor bement a tulajdonoshoz és ő ült vele szemben. Amúgy nem volt vele gond, elmondott pár viccet meg másfél percenként közölte, hogy Velence gyönyörű és a szerelmesek városa és ott mindenki szerelmes és fantasztikus és mondtam már, hogy a szerelem városa?

A placcra hajóval jutottunk be amit nem sikerült elsőre eltalálni. Először egy gumicsónak méretű rozoga ladikba próbáltak beterelni minket, aztán amikor látták, hogy a százötven ember még cipőkanállal se fog beférni, inkább áttessékeltek minket az állítólag műszaki hibás, de nagyobb hajóba. Megnyugtató. Bő fél óra ködben kavargás után kitettek minket a célállomáson, ahol a túravezető serényen elkezdte ecsetelni az első szembejövő kockakő történetét. Itt úgy gondoltuk, hogy inkább cirkálunk privátban, minthogy kövessük a "megy két métert, bámul, nem hall semmit a sor végén, megy két métert, stb., stb." rituálét. Szerintem ezzel nem követtünk el nagy hibát, de azért abban igaza lehetett a palinak, hogy itt a térképpel nem sokra megy az ember, mert néha még a helyiek is eltévednek. Konkrétan mindenki úgy kóválygott mint fing a gatyában. Nem volt olyan pontja a városnak - pedig szinte csak szűk sikátorokból áll (vízzel vagy víz nélkül) - ahonnan ne lehetett volna rálátni 2-3 turistára, akik a térképet forgatva próbálják kitalálni, hogy épp hol a pék bánatos ****ában vannak.

Azt sem állítanám határozottan, hogy nekünk nem volt olyan élményünk, hogy "basszus itt már jártunk, kétszer". Persze ez nem is csoda, mivel velemszületett fenséges irányérzékem volt a GPS alapszoftvere. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb térképen max. a Szent Márk tér szerepel meg két nagyobb utca, illetve segítségképp minden második házon van egy tábla, hogy San Marko jobbra vagy balra. Vagy jobbra és balra. Aztán sok szerencsét.

Amúgy tényleg szép a hely, ha nem is túl változatos. Házak vízzel, illetve vizek házzal, így lehetne röviden jellemezni. Ja és pici hidak meg sikátorok. A turisták 99%-a természetesen kínai, akik mindent, értsd: mindent lefényképeznek! A helyi szubkultúra sem túl színes. Vagyis de, az egész város, minden sarok tele van bennszülött, őshonos, talpig digó, afrikai négerekkel. Bruhaha. És az összes szelfi sztikket árul. Gyk.: teleszkópos bot önimádó, rövid kezű embereknek. El is hajtottam őket szépen. Hát hülye vagyok én, hogy sétapálcával fényképezzem magam?! Naugye! Na meg kamu Gukki meg Lui Vifon táskákat (de konkrétan ez volt ráírva). Aztán megláttam az egyik nagyobb darab hölgy útitársunkat a buszról, aki egy "Prada" ridikült és egy olyan irgalmatlan kapucnis szöszmöszmackó felsőt viselt, amivel Paks 2-t simán ki lehetne váltani, ha egy műanyag csőhöz dörzsöljük. Itt úgy éreztem, megtalálták a célcsoportot.

Délután négyre kezdett leszakadni a hátam minden szinten a talpalástól, úgyhogy visszafelé vettük az irányt a kikötőbe. Némi vízibuszozás, pár kitérő és egy-két fröccs után már gyűlt is a tömeg a hajónál. Itt a csokik megint betaláltak pár embert, de szerencsétlenségükre az egyik irgalmatlanul lealjasodott talaj részeg úriembert próbálták táska vásárlásra biztatni. Na ez olyannyira nem jött össze, hogy öt perc után fordult a kocka és a részeg mókus kezdte el tukmálni rájuk a saját táskáját. Magyarul. És majdnem megvették. Tudunk mi, ha akarunk!