Annyira jók vagyunk, hogy nem volt meló betervezve erre a hétvégére se, úgyhogy megint befoglaltunk egy kirándulást péntekre. Az úti cél ezúttal Jerash városa volt, ahol római kori romokat tárolnak (vagy ahogy Pablo mondta, tele van egy rakás régi kővel), illetve a Holt-tenger, mert állítólag az jó buli.
A menetrend a szokásos, reggel várt minket a sofőr kisbusszal a hotelnél, ahonnan elrobogtunk északra úgy 50 kilométert az első helyszínig. Nos, amikor Tunéziában jártam, a túravezető közölte, hogy elég sok a szemét az országban mert szünetel a szemétszállítás. Szerintem ha látná ami itt van sikítófrászt kapna. Az utak mellett gyakorlatilag hömpölyög a szemét, amit a szél szépen befúj a környező földekre. Helyenként nem tudtam elképzelni, hogy találják meg a növényeket a szemét alatt.
Az útviszonyok határozottan jobbak voltak a múltkorinál, de azért errefelé is jutott egy kis izgalom. Itt a helyiek ugyanis konkrétan a "leállósávban" vagy az út szélén kisebb zöldséges pultokat állítanak fel. Úgy ötven méterenként. 25 centire a forgalomtól. És aki megáll vásárolni az nem húzódik ám le. Nem, megáll a forgalmi sávban. Csak gratulálni tudok. A képek amúgy a kocsiból, 120-as tempó mellett készültek.
Na de ennek ellenére eljutottunk a romokhoz. A hely sokkal nagyobb mint gondoltam, gyakorlatilag az egész romváros megmaradt, templomostul, színházastul, oszlopostul. Szóval van minden mint a búcsúban. De főleg kövek. Kőből rengeteg van. És mind régi. Na jó bevallom egy kicsit már én is kezdek megcsömörleni attól, hogy itt minden látványosság arról szól, hogy régi köveket kell nézegetni. Ezzel szemben azért tényleg érdekes volt elképzelni, hogy több ezer éve itt hogy élhettek az emberek.
Miután körbejártuk a helyet, beültünk egy kávéra a sofőrrel, ahol én finoman rákérdeztem, hogy itt milyen szabályok vonatkoznak a többnejűségre. Természetesen minden hátsó szándék nélkül, puszta kíváncsiságból. Az mondta, hogy négy. Vagyis hivatalosan ennyi felesége lehet egy pasinak. Itt azért mindhármunk szeme felcsillant, de hamar letörte a lelkesedésünket, ugyanis akinek négy felesége van annak bizony négy házat, autót és négy nőre ruhát, kaját, egyebet kell beszereznie. Magyarul csak a kőgazdagok engedhetik meg maguknak. Ez a veszély meg nem fenyeget egyikünket se.
Innen egy - szerencsére - teljesen eseménytelen út vezetett a Holt-tengerhez. Nagyjából az első lehetőségnél, vagyis strandnál álltunk meg. Az úgy nézett ki, hogy a hegyoldalban volt egy rendes strand, medencékkel, büfékkel, nyugágyakkal, innen pedig egy lépcső vezetett le a tengerpartra, ahol pár műanyag szék volt szétdobálva kényelmi szolgáltatás gyanánt.
Nyilván első dolgunk volt a vízbe becsattogni, ki akartuk próbálni, hogy tényleg fenntart-e a közeg. És tényleg. Nagyon vicces. Én úgy húsz percig kacagtam a hátamon fetrengve. A vízben. De amúgy tényleg nem lehet más pózt felvenni, csak a háton lebegést. Megpróbáltam beleállni, de úgy dobta föl a lábamat a víz, mint egy gumilabdát. Mondjuk mielőtt berongyoltunk volna a pali közölte, hogy a szemünkbe, szánkba semmi esetre se kerüljön víz és a fejünket is tartsuk kint. Na nekem nyilván az első dolgom az volt, hogy megnyaltam. Hát. Nagyon mocskosul sós. És keserű. De lehet, hogy csak a maró fájdalomtól éreztem így.
Aztán mondta azt is, hogy próbáljuk ki az iszappakolást. Három dinárért be is kentek minket tetőtől talpig. Nos, Fekete Pákó úgy nézett volna ki mellettünk mint a vaku villanás. Mondták, hogy hagyjuk úgy 20 percet száradni, meg, hogy hasson. Viszont így nem csak szépek voltunk ugye, hanem tök sötétek is (minden értelemben). Mondom, hogy ez miért baj. Az van, hogy a tűző napsütésben a fekete szín gyorsabban melegszik, mint gázrezsón a zsírszalonna. Én kettő perc után kezdtem el forogni mint a ventilátor, mert vagy elől égtem, vagy ha megfordultam, hátul. A 17. perc után már nagyjából sikítva szaladtam be a vízbe, ami annak ellenére, hogy 30 fokos volt, akkor nagyon hűsnek tűnt. Persze ahogy szaladtam, sikerült a vizet a szemembe fröcskölni amitől megint kivágtam a magas C-t. Itt már úgy éreztem, hogy többen furán néznek rám a parton.
Ekkor már a többieknek is kezdett tele lenni a hócipője ezzel a varázslatos hellyel, úgyhogy némi fürdőzés után úgy döntöttünk, hogy vennénk egy hagyományos zuhanyt és elhúznánk a hotelba.
A gatyám amúgy négy mosás után azóta is mocsok büdös iszap szagú.
