Először is mindenkit megnyugtatnék, a blog nem szűnt meg, de még csak nem is szünetel (na jó, talán egy picit), viszont az elmúlt pár hét megint elég mozgalmas volt ahhoz, hogy egy nagyobb lélegzetvételű posztot kipréseljek. Ráadásul ezt megfejelve semmi rendkívüli nem történt velünk, business as usual. Az alábbiakban azért összefoglalnám gyorsan az utolsó pár hét eseményeit.
Június végét megint Kaohsiungban kellett töltenünk, ami nem volt feltétlenül kellemetlen élmény a pokoli hőséget és a 110%-os párát leszámítva. Viszont, mivel éreztük, hogy jön a kiküldetés vége, pánikszerűen kezdtünk el kipróbálni mindenfélét, amit eddig nem sikerült. Ilyen volt a masszázs is. Zoltán kollégám már korábban kinézett 3-4 masszázs szalont, ahol állítása szerint dekoratív hölgyek dolgoznak és természetesen mindegyikük szerelmes a magyar turistákba. Egyik délután felkerekedtünk tehát majd rövid morfondírozás után benyitottunk az egyik ilyen komplexumba, ahol a kirakatban 90 perc masszázst ígértek 600 dollárért. Nos, bent elég hamar elkezdett komplikálódni a helyzet, ugyanis az éppen szolgálatot teljesítő kínai és vietnami hölgy nem igazán beszélt angolul. Igen, tudom, miért nem tanultunk meg kínaiul... Azért mert nehéz. Mindenesetre mivel activity-ben igen jók vagyunk már, hamar meggyőztük őket, hogy mi pedig masszázst szeretnénk. Olajosat. Itt megjegyezném, hogy abszolút kezdők voltunk masszázsból, tehát azt se tudtuk melyik az indulási oldal. Ez azért okozott pár érdekes pillanatot később.
Először öt kötőjel tíz perc vita után meggyőztek minket, hogy mi a két órás gyurmázást akarjuk ezerért, mert szerintük a másfeles nem kényelmes. Na de ki vagyok én, hogy egy profit megkérdőjelezzek. Jó, kezdjünk. Közölték, hogy szabaduljunk meg a lábbeliktől. Gondoltam, először a lábbal kezdenek. Nekem jó. Ott kezdett el gyanús lenni, hogy nem, amikor leültettek egy fotelba, ami előtt volt egy lavór. Wo für? Für Elise? (c) by Hofi. Na itt akkurátusan lecsutakolták a praclijainkat, aztán felzavartak az emeletre. Zoli megnyerte a kínai csajt, én kaptam a vietnamit. Itt elköszöntünk egymástól, jöjjön aminek jönnie kell alapon, aztán betessékeltek minket egy-egy pici szobába majd ránk csapták az ajtót. A félhomályban annyit sikerült kisakkozni, hogy a szobában lévő hatalmas ágyon van egy szépen kikészített alsógatya meg egy törcsi. Mivel nem voltam vizes, a törölközővel nem tudtam mit kezdeni, az alsógatyára viszont azt tippeltem, hogy azt nekem szánták, úgyhogy átöltöztem, majd az ágy szélén ülve vártam a kiscsajt, mint egy megszeppent elsőáldozó.
Jött is a csaj kisvártatva, aki amúgy 40 kiló volt vasággyal és a termete alapján rettenetesen alábecsültem a képességeit. Gyorsan elmutogatta, hogy tegyem a fejem a lukba, elrendezte a végtagjaimat és neki is esett a hátamnak. Alkarral kezdett, ami nagyon kellemes volt, már-már azon morfondíroztam, jó ötlet volt ez a masszázs, csinálhattuk volna korábban is. Ez a gondolat viszont pillanatok alatt elillant, amikor alkarról könyökre váltott és olyan erővel szántott végig a hátamon mint Zetor mögött az eke az őszi tarlón. Ekkor tartottunk négy és fél percnél. Segítek, száztizenöt és fél perc volt vissza.
A következő szűk két órát válogatott kínzásokkal töltötte a fiatal hölgy, többek között olyan nyalánkságokkal, hogy a hátamon mászkált a sarkait és lábujjait a vállamba és egyéb testrészekbe vájva. Egy idő után az is feltűnt, hogy ha érzékenyebb területet talált el (pl.: térdízület, még mielőtt valaki rosszra gondol) és én felszisszentem örömömben, akkor ott direkt elidőzött egy kicsit és ha lehet még brutálisabban nyomkodta az inkriminált testrészt. Itt megemlíteném, hogy ilyenkor nagyon jól jön, hogy egzotikus nyelvünket kevesen beszélik a világban, mert olyan cifrákat káromkodtam, hogy azt Usztics Mátyás is megirigyelte volna az Angyalbőrben forgatásán.
A végéhez közeledve egész fura módszerre váltott a hölgy. Nevezetesen leült a fejem mögé, majd valami vékony papírfecnit, vagy tollat, vagy valami hasonlót dugott a fülembe és elkezdte pörgetni! Na ezt már tényleg nem tudtam feldolgozni, olyan szinten szürreális volt. Köpni-nyelni és így megszólalni se volt időm, hogy ez amúgy nem olyan kellemes élmény ám, ha a dobhártyádat buzerálják. Viszont legalább személyesen megtapasztalhattam a "toll a füledbe" kifejezés eredményét. Mondanom se kell ez a fantasztikus masszázs olyan jó hatással volt rám, hogy két napig kb. úgy éreztem magam mint akinek minden csontját egyesével törték el. Sebaj, túl sok mozgalmas dolgot úgyse terveztem. Távozáskor amúgy a hölgyek nagyon határozottan próbáltak minket a visszatérésre buzdítani, de gondolom nem kell ecsetelnem, hogy mekkora sikerrel.
Hétvégén úgy döntöttünk ellátogatunk a helyi nyaraló paradicsomba, Kentingbe, ha már mindenki ódákat zengett róla, hogy milyen szép. Szombat reggel tehát felpattantunk a Kenting Expressz buszra, majd uszkve két óra buszozás után megérkeztünk a célállomásra. Olyannyira, hogy a buszmegálló konkrétan a strand bejárata volt, így nem is vacakoltunk sokat, lecsapattunk a partra, átöltöztünk egy félreeső bokor mögött, majd beromboltunk az óceánba. De jó. Lett volna, ha az úszómester, nem sípolt volna ki minket a derékig érő vízből. Az én fejemről egy értetlen "por qué?", "ugyan mé?" kifejezés volt leginkább leolvasható, minek után a derék sportember egy "no swimming" táblára kezdett el igen hevesen mutogatni. Hát bazzz. Itt a víz és nem lehet úszni. És amúgy tényleg, a helyiek többsége nem merészkedett térdnél beljebb a vízbe, sőt szinte mindenki inkább a vízparton fotózta magát vagy a másikat. Ennyi volt számukra a strand.
Minket viszont holmi amatőr vízisuttyó nem tántoríthat el a fürdéstől, így egy kis sziklamászás után a képből kikerülvén egy félreeső öbölben pancsoltunk egy jó három órát. Miután nálam nem volt váltóruha, gondoltam nem árt ha megszárítom a rövidgatyámat mielőtt felülök a 15 fokra temperált buszra. Kiálltam hát a napra és vártam. A terv hibátlan volt, a naci megszáradt ellenben másnap fura égető érzés fogott el pár ponton, ekkor jutott eszembe, hogy volt ám nálam naptej is. Sebaj. A visszafele út teljesen eseménytelen volt, azt az egy apróságot leszámítva, hogy amikor a sofőrtől megkérdeztük, hova megy, elfelejtettük megemlíteni az "expressz" szót. Ennek mindössze annyi lett a hozománya, hogy a két órás út kb. négy órásra nyúlt. Ahogy Ariel mondta, az expressz helyett az "everywhere" busszal mentünk, ugyanis minden (értsd: minden) nyomorult faluban, utcasarkon, ház előtt megállt.
Folyt. köv...
