Két hét folyamatos felhőszakadás után - amit amúgy már egy picit kezdtem unni - úgy nézett ki, hogy lesz egy fél esőmentes napunk. Kapóra jött mert erre a hétvégére terveztük a hajókirándulást Guishan szigetére, ami teknőst jelent, elvileg a sziget formája miatt, de szerintem inkább egy döglött malacra emlékeztet Darth Vader sisakban. Kinek mi. Kifejezetten jól esett, hogy miután az elmúlt héten minden nap 10-12 óráztunk, szombaton is kelhettünk hajnal 5-kor. A túrát ismét Sarah szervezte. Szerintem lassan nyithatna egy utazási irodát. Igény az vóna rá. A meghívóban korrektül leírta, hogy vigyünk napolajat, esőkabátot, rókazsákot és tengeribetegség elleni tablettát. Mi pedig rendes ember módjára jól kiröhögtük. Napot hónapok óta nem láttunk, hajón meg már jártunk többször, nem lehet probléma ez se. Soha nem tévedtünk még ekkorát.
Reggel vonat, taxi, hajóállomás, gyors reggeli sör, útlevél ellenőrzés. (Ez minek kell?) Beszállás, höhh, katamarán, ez tuti nem fog billegni, indulás. Mi gyorsan kiosontunk a hajó orrába. Mert ugye melyik része ugrál a legjobban? Nem, nem a hátulja. Gondoltuk onnan milyen szuper lesz a kilátás. Ebben mondjuk nem is tévedtünk sokat, a kilátás f*sza volt, viszont ahogy a hullámtörők után belehajtottunk az első hullámba egy finom, sós vízpermet borított be minden nézelődőt. Persze minden nagyobb hullámnál sikonyáltak a csajok, mindenki nagyon élvezte. Ez így ment úgy fél óráig, aztán szépen lassan mindenki elcsendesedett. Úgy negyvenöt perc után szépen, lassan előkerültek a rókazsákok. Mondjuk akkor már mi se ugráltunk annyira, inkább visszavonultunk a hajó hátuljába. Itt ekkor már többen csöndben hánytak, de időnként a hajó két oldalán is ki-kihajolt valaki egy ízeset okádni. Férfiasan bevallom, ekkor már én is küzdöttem a közérzetemmel. Egyrészt nem volt jó ötlet sörrel indítani az utat, másrészt olyan hányinger és szédülés gyötört, hogy alig álltam a lábamon. Rendíthetetlenül kapaszkodtam az oldalkorlátba és imádkoztam, hogy minél előbb érjünk a helyszínre. Ez úgy egy óra húsz percet vett igénybe, amikor a túravezető bemondta a hangosba kínaiul, hogy megérkeztünk.Hálát adtam az égnek, előkotortam a fényképezőmet és tök vakon megpróbáltam pár képet lőni az amúgy atom cuki delfinekről, de egyrészt igen mocsok sz*rul voltam, másrészt a hajó jobban himbálózott mint addig. Ez az egészségi állapotomnak se kedvezett igazán. Én amúgy indulás előtt azt hittem hogy majd a messzi távolban, ha szerencsénk lesz, talán látunk egy-két delfin uszonyt, ezért el is vittem a messzilátó objektívet, hogy majd azzal hátha. Na nem. A cickány delfinek, ott ugráltak a hajó mellet 2-3 méterre(!) és volt belőlük vagy száz. De komolyan. Az egész környék hemzsegett a delfinektől. Én nem tudom miért pont itt bandáznak, vagy mit keresnek itt, de döbbenetes volt. Na meg nagyon mókásak, játékosak voltak. Szerintem simán lehetett volna velük sakkozni vagy társasozni.
Nagyjából negyed óra után elindultunk visszafelé, épp időben mert már elég ramatyul voltam. A delfinek úsztak velünk egy darabig, aztán padlógázzal lehagytuk őket. Ja és láttunk repülő halat. Mondjuk kb. annyira tudnak repülni mint a csirkék, de akkor is érdekes. Visszafelé volt még egy megállónk a Teknős szigetnél, amire úgy vágytam, mint egy falat kenyérre, mert eddigre már baromi közel voltam egy színes ásításhoz. Amit amúgy erről a szigetről tudni kell, hogy az egyik oldalánál van egy elég nagy termál forrás a tengerben. Na most a termálnak, mint tudjuk, nagyon jó illata van, de leginkább a záptojásra hasonlít, ami különösen kellemes, ha az ember a halálán van amúgy is. És akkor most képzeljük el, ahogy kb. két négyzetkilométeres területen párolog a kénes sz*rszag. 3, 2, 1, ééééés...
Sikerült. Leparkoltunk. Nem dobtam ki a taccsot.
A sziget egész érdekes, anno a helyiek teleásták bunkerekkel, meg megszórták szép nagy ágyúkkal, amik állítólag a csempészek távol tartását voltak hivatottak szolgálni, de szerintem ez kamu. Ilyen erődöket hadihajók ellen építenek, nem csempészek miatt. Az ágyúval verébre tipikus esete. Szerencsére mire odaértünk a nap is kisütött ami azt eredményezte, hogy úgy 52 fok volt napon és kb. 110%-os páratartalom. De komolyan, ilyen időben az acél ágyúcső is begöndörödik. Nem csoda, hogy hátrahagytak mindent. Az éles szemű olvasónak itt feltűnhet, hogy az elején említettem a napolaj hiányát. Ez azért is volt probléma mert a bő egy óra alatt, amíg a szigeten csatangoltunk olyan vörösre égtünk, hogy azt bármelyik rák megirigyelné. Ezt tetézve a fülünk mögött is két tonnányi konyhasó volt és minimálisan ragadtunk patakokban folyó izzadságtól.
A visszaút már teljesen sima volt, nagyon lazán, feltett lábbal utaztunk. Nem úgy mint az a szegény kínai lány aki a célfotó előtti egy percben kezdett el rókázni. De tényleg, már feszítették a köteleket a parton és akkor. Mindent összevetve amúgy nagyon tuti kis nap volt, bár talán ez volt az első olyan túra, ahol két sörből egyet hazavittem.
