Utazós kaland következik. Újabban hétfőnként mítingel a csapat az irodában, amit én kifejezetten csípek, ugyanis így legalább egy fél, vagy akár egy teljes napot kényelmes forgószékben tölthet a seggem. Igen, két hónap műanyag széken görnyedés után az exchange-ben, ahol uszkve 150-200 számítógép ventillátorának sivítása mellett csücsül az ember, az ipari klíma alatt, megtanulja értékelni az ilyen apróságokat. És itt ne az otthoni, asztali gépre gondoljunk. Itt nem szempont, hogy valami halk legyen.
Ez a hét is így kezdődött és mivel most egy kicsit leült a meló már azon morfondíroztam, hogy kedden se megyek ki a szolgáltatóhoz nyomorogni, inkább punnyadok az offiszban. Ezt az ábrándomat a megcsörrenő telefon, azon belül pedig Naveed kollégám hangja törte meg. Naveed az új system architect, azaz rendszer tervező, vagy mi a szösz, ő próbálja koordinálni az embereket a káoszban. Mivel a reggeli megbeszélésen nagyjából lefixáltuk a heti teendőket, nem sok jót sejtetett, hogy hív. Egy szó mint száz, közölte, hogy a kedves vevő felrúgta a terveinket, így a keddi, éjszakai meló elmarad, helyette menjek inkább Taichungba, kellene reszelni egy kicsit az ottani hálózaton is, mert nem akar beröffenni a 4G. Jó. Hurrá.
Reggel már rutinból félkómásan lecsattogtam a -1-re a téháeserhez (Taiwan High Speed Rail, csak én már rövidítem mert jóban vagyunk, meg laza vagyok mint a rigalánc), 17mp alatt megvettem a jegyet az automatából (khm, kedves máv, tetszik figyelni?), majd elvonsyoltam magam a szevenivelvenig (7-11, ez ilyen kis kávézós, szendvicses, újságos, amiből minden sarkon van kettő), elmutogattam a fekete kávét és megkerestem a vonatomat. Ja igen, itt jelezném - többek között a honi vasúttársulásnak - hogy a 3dl-es, papírpoharas kávé, fedél nélkül, a lenyitható kisasztalon, indulástól érkezésig, nem lötyög ki. Csak így a pálya minőségére utalva. Szolidan.
Amúgy ha már itt tartunk, azt figyeltem meg, cirka két hónap után, hogy milyen sokat számít, hogy az ember milyen társadalomban szocializálódik. És most magamból indulok ki, akinek nem inge, az vetkőzzön marhagyorsan. Viszont. Amíg én reggel mondjuk halál morcosan, úgy nagyjából bárkit meg tudnék ölni, csak azért, mert toporog előttem a mozgólépcsőn, addig az itteniek mindenkivel nagyon kedvesek és tisztelettudóak, legyen akármilyen szar napjuk. Teszem azt, akkor sem kezdenek el pattogni, ha a mekiben, a pénztárnál valaki pont előttük kezdi el átgondolni a teljes étrendjét, vagy egy picit feltartja a forgalmat a taxiból kikászálódva. Sőt, tovább megyek, a múltkor a kondiban egy ilyen két méteres, yakuza kinézetű, agyontetovált állat, olyan alázattal kérdezte meg tőlem, hogy használhatja-e a padot mellettem, hogy úgy megszeppentem mint kezdő buzi a gőzfürdőben.
Na de kanyarodjunk vissza. Ez a vasútállomás is nagyjából egy kaptafára megy a többivel. Modern, mondhatni letisztult és elég nyüzsi. Természetesen itt is minden ki van táblázva angolul, úgyhogy elloholok a taxihoz, bevetődök és mutatom a telefonomban rögzített kínai írásjeleket, hogy én menni Csungva telekom, fő út 85. Gondolom. A 85-öt felismertem. Amúgy az egy dolog, hogy én nem ismerek fel egy karaktert se, de a sofőrnek is eltartott vagy fél percig mire kisilabizálta, hova megyünk. Egyre kevésbé értem ki és miért találta ki ezt a nyelvet.
Nos a többiek figyelmeztettek, hogy ez a hely (már a szolgáltató telephelye) sem egy márványpalota, de azért hű. Egy icipicit lepusztult a hely. Azt már csak szőrmentén említem, hogy itt még műanyag szék sincs, így kukáztam egy üres kábeldobot és most azon ülök. Csak egy picit vágja az ember seggét. Két perc után.
És akkor felnézel és ezt látod:
Kinyírom ha rám esik.
Egy kevés görnyedés után többeknek megkondult a gyomra, így nem volt mit tenni, ki kellett menni ebédelni. Természetesen a helyi piacra. Kínaihoz. Utcán főzőshöz. Persze nem szól az ember, mert nem akarja vérig sérteni őket, meg halványan él a remény is, hogy hátha. Hátha most jó lesz. Nem lett. Na jó, volt ehető része is, azt beismerem. A menü: szeletelt malac falatkák bundázva egy kis zsírral és még több porcogóval, csonttal (ez volt az ehető), valami hús tekercs, de nekem elég nyersnek tűnt (na ezt diszkréten visszacsomagoltam az első falat után), meg Kimchi (saláta, ehető). Az egészet lefojtottam egy 6 decis sörrel, hogy azért a kalória meglegyen. Közben a többiek szépen elfalatozgattak. Mondjuk az indiai srác csinálta jól. Ő vett egy szatyor gyümölcsöt aztán elmajszolta azt. Visszafelé vettünk egy üveg híres tajvani töményet. Kóstolónak persze. Majd meglátjuk. A rizspálinka Kínában förtelmes volt. Tanúim vannak rá.
