Sarah, az asszisztensünk csütörtökön odatipegett hozzám, hogy szombaton ráérek-e. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar jóban leszünk, de gondoltam nem ellenkezek. Aztán persze kibökte, hogy kirándulást szervez és arra szeretne meghívni. Jó lesz az is, gondoltam, úgyis régen láttam már zöldet, Sarah pedig, ahogy jött olyan lendülettel el is viharzott, hogy majd küldi a részleteket.
Szombaton 9-re beszéltük meg a találkát a Jiantan metrómegállóba. Az úti cél a Yangmingshan Nemzeti Park volt. Mi természetesen óramű pontossággal érkeztünk, a spanyolok pedig nyilván megint késtek. Mivel innen busszal mentünk volna tovább, gondoltuk addig beállunk a sorba, mert igen hosszú volt már. Tíz perccel később meg is érkeztek a kollégák mi pedig a sor elejéről integettünk épp, amikor Sarah közölte, hogy akkor most sajnos megint hátra kell menni a sor végére, mert itt nincs olyan, hogy előre tolakszunk. Először azt hittem viccel, de nem. Tényleg végigálltuk még egyszer a sort. Ja és közben ránk szólt egy öreg néni, hogy ne kettes sorban álljunk, hanem csak egyesben, mert az a szabály. Itt kezdte picit ledobni az agyam a láncot. És még el se indultunk.
A következő sokk akkor jött amikor beállt a busz. Kb. akkora szerkezet mint Pesten a várbusz. Konkrétan nem tudtam teljesen felegyenesedni benne. Egy kis dugóban araszolás után kijutottunk a városból és elindultunk fel a hegyre. El kell ismerjem, a busz, bár kicsi volt, de ennek ellenére nagyon fürge és fordulékony. Ez a hegyi szerpentinekkel, az állva utazással és egy bevállalósabb sofőrrel azt eredményezte, hogy úgy lifegtünk a kapaszkodókon, mint érett cseresznye a nyári szélviharban.
Miután szerencsésen megérkeztünk, gyorsan bontottam is egy sört a nagy ijedtségre. Ezen többen megdöbbentek, amit nem igazán értettem, hiszen már tíz óra is elmúlt. Ráadásul gyerek sör volt. 0,33-as. A másodikat már elő se mertem venni 11-ig. A kis whisky rakétákat már meg se említettem, pedig azokat tényleg csak fertőtlenítés céljából vittem. Kezdésnek mentünk egy kis kört a hegyen, ami elég ingerszegény volt, pár legelésző tehenet leszámítva. A táj nagy részét fű, sás és fák váltakozása alkotta, de legalább friss levegőn voltunk végre és nem a betondzsungelben.
Második kör gyanánt egy vízesést vettünk célba. Itt már legalább tényleg az erdőben sétafikáltunk, igaz az utolsó méteren is kikövezett úton, lépcsősorokon kellett közlekedni és ez némileg levont az élvezeti értékéből. Kb. félúton megálltunk harapni egy falatot, ahol valakinek feltűnt, hogy a 12-ből elhagytunk két embert. Mint kiderült, meggondolták magukat és visszafordultak, csak elfelejtettek szólni. Nem baj, végül is csak tíz emberre hozták a frászt. A vízesés amúgy nagyon szép volt, igazi dzsungel hangulat. Innen elég hamar visszaértünk a buszmegállóhoz és mivel még elég jól bírtuk tüdővel, meg a pofánk is igen nagy, kitaláltuk, hogy felmászunk az egyik elég meredeknek tűnő domb tetejére. Az indulási oldalon belebotlottunk egy meleg vizes forrásba, ahol mindenki a lábát áztatta, mi meg nem akartunk kimaradni a jóból, beültünk a helyiek mellé. Úgy értem Anthony és én. A többiek szimplán nyulak voltak. Mi meg majd holnap meglátjuk, viszketni fog-e a talpunk.
A hegymenet nem volt vészes, bár mire felértünk a 30 fokban, egy picit mindenkit levert a víz. Na jó, nem picit. Azóta van két új nevezetes folyó a hegyen. De olyan, hogy raftingolni lehet rajta. Fönt megnéztük a festői Fantázia tavat, amire Billion csak annyi mondott, amikor meglátta, hogy "Ezért másztunk fel ide?". De tényleg. Egy sással benőtt pici tó. Igaz ez a sás állítólag az egész világon csak itt fellelhető. Én erre, csak annyit mondtam Sarah-nak, hogy fű Magyarországon is van. Nem értékelte. Miután leszaladtunk a hegyről, megnéztünk még egy nagyon látványos tavat. Na de ez tényleg érdekes volt, úgy nézett ki, mintha tej lett volna benne víz helyett. A dolog magyarázta a talajban található kénben és a Kémia I-ben keresendő.
Ekkorra már mindenki elég rendesen el volt pilledve, úgyhogy innen szaporán hazabuszoztunk, illetve metróztunk. Nagy szerencsénkre amúgy, mert most egy kicsit esik odakint. De csak annyira, hogy a szomszéd ház alig látszik a vízfüggöny mögött. Valahogy így:
