Aki kajás sztorit várt azt el kell keserítsem, ezt a hetet megúsztuk ilyen téren, mindössze egyszer kellett kínaiban ennünk, akkor is jó csípős fűszeres dumplingot sikerült lőni, ami még ehető is volt, igaz mivel olajos szószban tálalták, szerintem több kalóriát égettem el pálcikákkal történő rögzítésre mint amennyit bevittem a 10 gombóccal. Ráadásul a hétvégén sikerült összehozni pár palacsintát is amihez találtam német, import dzsemet, igaz, vagy kétezer volt egy kis üveggel, de annál jobban élveztem.
Ugorjunk. Teljes siker! Minimális útmutatással beüzemeltem a mosógépet és kimostam. Ráadásul sértetlenül megúszta minden ruhadarab és még tiszták is lettek. Nagyjából. Ez azért is meglepő mert egy darab felirat, annyi sincs a mosógépen semmilyen emberi nyelven. De még ábrák sem. Mutatom.%20.jpg)
A hétvégén végre jó idő volt, ennek ellenére nem mentünk messzire, csak a városban császkáltunk kicsit. Mit mondjak, láttunk pár érdekes dolgot. 26 fokban, tűző napon nyers húst áruló néniket (nem tudja valaki az ÁNTSZ e-mail címét?), szakadt épületek közül kiguruló zsír új BMW Z4-et, családi vállalkozásban futó hanglemez és VHS boltot (igen, kínai muzsika bakeliten és videó kazettán) plusz kávézót. Ez utóbbi azért is volt érdekes mert a szóban forgó kávézó két oldalán is egy-egy hanglemez bolt üzemelt, amiről mi azt feltételeztük, hogy nyilván versenytársak, de a tulaj nagypapával folytatott beszélgetés során - amit az unokája fordított, mert az öreg nyilván nem beszélt angolul - kiderült, hogy mind a három üzlet egy cég és az elrendezés csak a vásárlók megtévesztését szolgálja. Az öreg egyébként nagyon kedvesen és erélyesen ránk tukmált egy fél szatyor kínai édességet, ami állítása szerint finom és ráadásul nagyon egészséges. Például kinő és befeketedik tőle az ember haja, rendbe teszi az emésztést, jó a szívnek és jó nyilván lúdtalpra, maláriára, kígyómarásra is. Na jó, utóbbiakat csak én képzelem hozzá. Ízre egyébként nem volt rossz, valami szezámmagos, mákos cucc lehetett, ami egy 3x3cm-es kátrány szerű fekete lapkára lett préselve. 
Hétfőn tömegesen vonultunk újra Kaohsiungba, ahol megint alig volt időnk nézelődni, úgyhogy többnyire az ebéd levadászása közben folytattunk rövid városnézéseket. Néhány dolgot azért így is sikerült megállapítani, többek között, hogy itt mindig sokkal jobb az idő mint Taipeiben (mondjuk nem csoda, vagy 400km-rel van délebbre) és ez most március végén azt takarja, hogy napközben 30 fok van árnyékban és úgy 83%-os páratartalom, ami nem lenne gond, ha az irodákban, hotelekben és taxikban nem menne teljes gőzzel a légkondi. Ezen kívül azt is sikerült megfejtenem, hogy az időjáráson kívül miért kedvelem jobban ezt a várost. Nem, nem a kaja miatt, hanem mert itt egy kicsit szellősebbre építették a várost, kicsit szélesebbek az utak, és így elfért még egy csomó fa, ami a nyomasztó berácsozott ablakok mellett javít egy kicsit az ember közérzetén.
Apropó rács. Ezt is kiderítettem, pontosabban azt, hogy mi a búbánatért rácsozzák az ablakokat még a negyedik emeleten is. A helyzet ugyanis az, hogy az egyik leggyakoribb épülettípus, a 3-4 emeletes tömbházak egy-egy lépcsőházát általában egy család birtokolja és több generáció is lakik a szintenként amúgy elég pici lakásokban. Ennek megfelelően a szinteket belül összekötő lépcsőház felől gyakorlatilag teljesen átjárható az összes emelet, így ha bármely ablakon, erkélyen bejut valaki, az gond nélkül hozzáfér az összes lakáshoz. Ezzel a koncepcióval nekem azonban van egy komoly gondom. Mégpedig az, hogy ebben az országban olyan jó a közbiztonság amilyet még a svédeknél sem láttam. Gyakorlatilag kint hagyhatjuk a pénzzel tömött pénztárcánkat a nyílt utcán egy padon és garantált, hogy még egy óra után is ott lesz vagy valaki a benne rejlő okmányok alapján megkeres minket és visszaszolgáltatja hiánytalan tartalommal.
Én ezt két dologra próbálnám visszavezetni. Egyrészt társadalmi oka lehet, az emberek itt egyszerűen nem gondolkodnak ilyesmiben. Ha egy kávézóban nem kérek vissza pár dollár aprót, akkor a pénztáros értetlenül és kétségbeesetten próbálja a kezembe nyomni. Másrészt azt figyeltem meg, hogy az utcákon (főleg Kaohsiungban) gyakorlatilag minden lámpaoszlopon van 1-3 kamera. Nem túlzok, ebédre menet 150m alatt 19 kamerát számoltam össze. És nem csak a forgalmasabb helyeken, de minden eldugott, sötét kis sikátorban van. Nem is egy. Ennek megfelelően rendőröket nem sűrűn látni. Legutóbb láttam egyet egy kereszteződésben, szirénázva állt a piros lámpánál. Nem siettek, na. A rendőr robogók is nagyon aranyosak a kis karácsonyfadísz villogójukkal. Elias pedig egyik nap azzal a sztorival állt elő, hogy látott egy rendőrautót, amivel megpróbáltak párhuzamosan parkolni, egy két autónyi helyre, de sehogy nem jött össze nekik, úgyhogy továbbálltak.
És, hogy még egy kicsit tetézzem a furcsaságokat, valamelyik nap a városban sétálva meghallottam a Family Frost-os autó dallamát közeledni. Reflexszerűen fordultam meg, bár hihetetlennek tűnt, hogy itt is volna ilyen. Igazam volt. Nincs is. A kukásautó volt. Ugyanis itt egyrészt a közterületeken nincsenek kukák, tehát a szemetet mindenki hazaviszi (és eszükbe se jut eldobálni). Másrészt a szemétszállítás úgy néz ki, hogy adott napon, adott időben, jön a kukásautó, az emberek pedig az utcán várják a bezsákolt szeméttel, bedobálják és megy is tovább. Szerencsére azért itt az apartmanban összegyűjtik és nem nekünk kell leszaladgálni minden kedden. Persze nagyon előnyös, hogy az ember után hetente kitakarítanak, viszont akadnak érdekes dolgok is. Tegnap például amikor hazajöttem találtam három extra inget és egy farmert a szekrényemben. Remélem csak a szobaszámot tévesztették el és nem költözött be valaki a héten amíg nem voltam itt.
Pillanat, kopognak...
