Elköszöntem a többi majomtól. Látszott rajtuk, hogy nagyon fognak hiányolni. Nagyjából úgy, mint Ace Venturát a szerzetesek. Ferihegyen meglepően kicsi volt a tülekedés, minden gyorsan, flottul ment és csak kétszer próbáltak meg hitelkártyát rám erőltetni. Mivel időm volt még bőven, türelmesen végighallgattam mindkét hölgyet, akik egy ipari darálót is megszégyenítő sebességgel hadarták a szuperebbnél szuperebb kedvezményeket és előnyöket meg, hogy ez a hülyének is megéri, nekem meg aztán pláne. Mondjuk érdekes esettanulmány lehetne egyszer az is, hogy az amúgy kedvesen és nagyon meggyőzően mosolygó hosztesz hölgyek ábrázata, hogyan fordul egy határozott 'köszönöm nem' után vörösen izzó terminátor tekintetbe.

Frankfurtban az egyetlen gyanús esemény az volt, amikor a körülöttem ülő csíkszemű társaság egyik tagja - feltehetőleg - vietnámi csattogás után hibátlan magyarsággal kezdett el üvölteni a gyerekével. És itt még nem ittam. Szerencsére a repülőn is a közelben foglaltak helyet és így Bangkokig hallgathattam a míves anyázást. Tulajdonképpen, így utólag, az a tíz és fél óra nem is volt olyan szörnyű, leszámítva, hogy a mellettem ülő csaj majdnem végig aludta és wc-re nem tudtam kicsámpázni. Sebaj. 

Leszállás után az első gondolatom a "Bangkok, ragyogó napsütés, 32 fok, 99% páratartalom anyááááád!" volt. Gyakorlatilag 10 perc után göndör voltam. És az egy majomnál elég hülyén néz ám ki. Itt az eddigi német precizitás és technika is hamar köddé vált, a beszálló kapunál pl. egy A4-es lapra volt kinyomtatva az induló járat száma, amit egy szimpatikus thai fiatalember a levegőbe emelve jelezte, hogy lehet jönni beszállni csókolom. Ezután ismét éles váltás következett, ugyanis a Thai Airlines repülőjén nem hogy minden ülésben TV, de játékkonzol(!) is be volt építve, bár azért ne GTA-re gondoljunk a repertoárnál. Ezen kívül végre szimpatikus és csinos légikísérők teljesítettek szolgálatot a gépen (a német nagyik után). Mivel Bangkokban "csak" 3 órát kellett várni a csatlakozásra egy picit már kezdtem megfáradni és gyorsan kértem is egy viszkit az egyik kimonós kisasszonytól. Szerencsére deciben mérte, úgyhogy innen elég gyorsan eltelt az út. 

Érkezés után már csak fél órát kellett sorban állni, hogy beüssék a turista vízumot az útlevélbe, miután az ügyeletes tiszt kifogástalan angollal (értsd: én jobban beszélek kínaiul és én csak két szót tudok) megkérdezte, hogy tán mit keresek én itt. Mivel csak egy órát késett a gép a sofőr is nagyon kedves és vidám volt (nem), de itt már pont nem érdekelt semmi, csak, hogy lássak végre egy jó nagy ágyat. És így teljesüljön minden kívánságom, mert az apartmanban az ágy a szoba 95%-át teszi ki. Igaz ez egy 10nm-es apartmanban nem nagy teljesítmény.

Egyelőre ennyi, villany leó, vízszint, jó éjt, folyt köv. 

Csimpi over and out.